Bialystok

Idén augusztusban a szigorló évi sebészet gyakorlatom általános sebészeti részét Bialystokban, Lengyelországban töltöttem. 

Évek óta bennem volt egyrészt az, hogy el kéne menni gyakorlatra valahova végre. Másrészt, hogy el kéne menni Lengyelországba végre. Ötödév elején tehát meghoztam a döntést. Eszeveszett pontgyűjtést követően pedig a helyosztón én voltam a legboldogabb, hogy kaptam egy lengyel helyet. 
Őszintén szólva soha nem hallottam még Bialystokról, mielőtt megtudtam, hogy oda kerültem. Pedig ez Lengyelország harmadik legnagyobb városa és innen származik az eszperantó nyelv megalkotóján kívül Albert Bruce Sabin is, aki a gyermekbénulás-vakcina feltalálója, hogy az orvostudományt is megemlítsük. 
Egy kedves barátommal utaztunk ketten (ez segített legyőzni az idegességet és csak az egészséges izgalom maradt az út előtt, köszönet az egy hónapért Tompa Norbertnek még egyszer). Vonatoztunk 16 órát és Varsóban kellett átszállnunk. Mennyit emlegettem az út előtt, hogy majd megismerkedek „valami Pawellel” kinn, hát a bialystoki állomáson várt is ránk a leendő kedvenc CP-m, Pawel… 
Az orvosi koliban voltunk elszállásolva, ami a Tömő magasságát közelíti. A blokkunkban két szoba volt fürdővel, szerencsém volt és egyedül lehettem, a másik szobában két olasz lány lakott felvonultatva az összes sztereotípiát, amit róluk hallani. 
A kórházi ebédlőben ettünk minden hétköznap. Bevallom, az egyik legnagyobb élményt nekem a lengyel ételek nyújtották. A céklalevest (barszcz) én szerettem egyedül a csoportból. De kóstoltam még pierogit, pyzyt, lengyel karamellt és a legkülönbözőbb salátákat. A hónap gasztronómiai tanulsága összefoglalva, hogy kaporból sosem elég! És a vodkát is meg lehet szeretni valahogy…
A kórház nagyon közel volt a kollégiumhoz, fél 8-ra kellett járnunk a főleg hasi sebészeti profilú osztályunkra. Az egészségügy helyzete látszólag hasonló Magyarországhoz képest, bár a hálapénz intézményéről csak egy-egy üveg bor erejéig hallottak az ottani orvosok. A lengyel viziten való részvétel sem a sebészeti tanulmányaimat, sem a lengyel nyelvtudásomat nem mozdította elő, annál inkább a műtőben való asszisztálás. Hatodévesként bemosakodhattunk és segíthettünk a rezidenseknek a mindig maratoni hosszúságú sebzárásban. A „nézzük, hogy varrnak a magyar medikák” hozzászólásokat csak azért engedtem el a fülem mellett, mert a végén nem tudtak kifogni rajtam, hála a magyar orvosképzésnek.
14-en voltunk augusztusban a városban. Volt köztünk egyiptomi, tunéziai, bolgár, horvát, orosz, spanyol, portugál, olasz. Ez volt a másik nagy élmény első cseregyakorlatozóként, hogy mennyi más kultúrájú emberrel hoz össze a sors. A hónap végére mind egyetértettünk abban, hogy bár minden hétvégén voltunk kirándulni (Gdansk, Krakkó, Varsó), de megszerettük ezt a csendes kis-nagyvárost, Bialystokot. A városi biciklikölcsönző rendszer, az ingyenes (!) állatkert, a kivilágított szökőkutak, a kastélypark mind-mind hozzájárult ehhez. 
Szóval a lengyel-magyar barátság megerősítve, nemzetközi kapcsolatok kiépítve, portugáliai látogatás kilátásban, sebészet szigorlat abszolválva… Bialystok a legjobb dolog, ami 2014 augusztusában történhetett velem.

 

Erdélyi Zsófi