Fortaleza

2012 júliusában az egy hónapos belgyógyászat gyakorlatomat töltöttem az egyik jó barátnőmmel, évfolyamtársammal Brazíliában. Hihetetlenül nagy élmény volt, életem egyik legjobb (ha nem a legjobb) hónapja! Belecsöppentünk egy távoli, hatalmas országba, ahol az emberek segítőkészek, érdeklődőek és nagyon nem-európaiak…

Miért pont Brazília?
Mikor meséltem az ismerősöknek, hogy hová készülök, illetve most már, hogy hol voltam a nyáron, mindenki ezt kérdezi meg először: Miért Brazíliába mentél? Az igazság az, hogy nem voltam a lista élén, ezért nem is nagyon gondolkodtam, hogy hova szeretnék menni, hiszen, úgyis csak az elosztón fogom látni, hogy egyáltalán milyen országok maradtak. És így is volt. Azok a helyek maradtak meg, amik vagy nagyon messze voltak, mert drága a repülőjegy, vagy olyan közel, hogy igazándiból ennyi erővel itthon is maradhatnék… Így esett a választásunk Brazíliára, aminek így utólag nagyon örülök! Nem tudom, hogy valaha is lett volna-e lehetőségem ilyen messzire elmenni.

Készülődés
Az elosztó után el sem akartam hinni, hogy én valóban Brazíliába utazok a nyáron. Korábban egyszer repültem csak repülővel, nem utaztam sehova egyedül, nem kellett megszerveznem angolul semmit sem és nem is éreztem, hogy én erre képes leszek. De így volt J! Elkezdtünk repülőt nézegetni és minden héten újra és újra, hogy mikor a legolcsóbb, legkevesebb átszállásos és legrövidebb idő alatt odaérő… Aztán, hogy mi a pénznem (real), lehet-e kártyával fizetni (sok helyen), hány óra eltolódás van (5), milyen az időjárás (30 fok), kell-e vízum (nem), stb. Ez a fázis még csak arról szólt, hogy egyáltalán valamit megtudjunk az országról, lehetséges városról.
Később, amikor már jött az értesítés, hogy melyik városba és pontosan mikor mehetünk megint jött egy aktív hullám, most már élesben ment a keresés és információgyűjtés: Együtt fogunk-e lakni, hol fogunk lakni? A kinti összekötő embertől megkaptuk a család nevét, elérhetőségét és innentől velük is kapcsolatba tudtunk lépni. Ez már az utazás előtti héten, napokban volt, addig sajnos nem tudtunk konkrétumokat. A legfontosabb tudnivalókat leírtuk egymásnak (pl. hogy nem szeretem a halat,csak hogy ne az legyen az ebéd a megérkezésünk napján) és elindultunk a nagyvilágba!!!

Megérkeztünk!
Kijöttek értünk az ottani „MOE-sek” a reptérre és ők vittek el a családokhoz, merthogy külön laktunk ottani orvostanhallgatók családjainál. Az első reggel szintén a szervezők vittek el minket autóval a kórházba, segítettek megkeresni az osztályt, illetve az orvost, akinek a felelőssége alá tartoztunk, innentől kezdve, hol busszal, hol autóval jártunk be minden reggel 8-ra a kardiológiai osztályra. Az ottani hatodévesekkel voltunk együtt, voltak órák, előadások, gyakorlatok, csak egy baj volt: minden portugálul ment. Közben volt néhány orvostanhallgató, aki próbált fordítani nekünk angolra, de azért a nagy része az homály maradt. Nem volt ugyanis feltétel, hogy portugálul tudjunk és én nem is tudtam… Szerencsére nem kellett sokáig bent maradni (kb. átlagban délig) és a kórházban kaptunk minden nap meleg ebédet is! (Ott mindenki, még a hozzátartozók is kaptak ingyen ebédet…)
A kórházban összesen 16 napot kellett dolgozni, minden nap végén kaptunk aláírást és a végén ezeket le kellett adni, hogy megkapjuk az igazolást a gyakorlatról (bár itthon úgysem fogadják el). Mi a 17. napon már el is utaztunk Fortalezából, mert a hónap utolsó hetében Salvadorba és Rio de Janeiroba utaztunk, ezt már teljesen önálló szervezésben.

Mit csináljunk a szabadidőnkben?
Minden napra voltak programok meghirdetve, amikre lehetett jelentkezni, de mi általában külön utakon jártunk: délutánonként fürödtünk, piacra mentünk, medencés kerti partikra mentünk a családokkal. Esténként néha buliba mentünk, de nem sokszor, mert a hazajutás nem volt sem egyszerű, sem túl biztonságos (Érdekesség: Éjfél és hajnali 6 óra között rendőri ajánlás szerint ne állj meg a pirosnál, mert feltörik az autódat!). Hétvégére szintén szerveztünk programokat: elmentünk közelebbi városokba, csúszdaparkba, homokdűnékre autózni, kalandparkba, stb. Egyszóval nem unatkoztunk,rengeteg látnivaló volt!!!

Kovács Kata